Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A részletek varázsa: ajtók, kapuk

2010.08.19

Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata meghirdeti második fotópályázatát, mely meghatározott témájával ismét épített környezetünk részleteiben rejlő szépségekre, értékekre szeretné felhívni a figyelmet. A téma: ajtók, kapuk Székelyföldön. A legjobb alkotásokból a szervezők kiállítást szerveznek a Kulturális Örökség Napjai alkalmából, szeptember 17-én, pénteken 18 órától.

Jelen pályázat az egyik leginkább veszélyeztetett építészeti elemre, a nyílászárócserék divathóbortjának okán nagyon gyors iramban ritkuló ajtókeretekre, kapukra, azok szépségére szeretné felhívni a figyelmet, hiszen azok nagyon fontos részei lehetnek egy-egy épület architektúrájának, jellegének. Formájuk, anyaguk, díszítésük, profiljuk és egyéb tartozékaik, szerkezeti megoldásuk és elhelyezésük egy-egy korszak meghatározó, értékes elemei lehetnek. Éppen ezért fontos, hogy külön is odafigyeljünk rájuk.

Három korcsoport versenyezhet: 5-8 osztályosok, 9-12 osztályosok, felnőttek.

Egy pályázó maximum 10 alkotással nevezhet be. A fotókat a következő minőségben kérjük: 300 dpi, legalább 4 megapixel.

A pályamunkákat A4-es formátumban, előhívva kell benyújtani Hargita Megye Tanácsának Iktatójába vagy a megyeháza 337-es irodájába. A borítékra tüntessék fel címzettként Hargita Megye Tanácsát, ugyanakkor írják rá a fotópályázat címét. A pályamunkához csatolják a pályázó nevét, életkorát, lakcímét, e-mail címét és telefonszámát.

A versenyfotókat digitális formátumban is kérjük elküldeni az epitettoroksegunk@hargitamegye.ro címre. Módosított képeket nem fogadunk el.

A benevezés határideje: 2010. Szeptember 13, 16 óra.

A fotókat Ádám Gyula fotóművész és Tövissi Zsolt építész bírálja el.

A legjobb alkotásokból kiállítást szervezünk a megyeháza galériájában szeptember 17-én, pénteken 18 órától. A kiállításmegnyitón díjazásra kerül sor. Ezt követően vándorol a tárlat város- és megyeszerte.

Érdeklődhetnek a o747115337-es telefonszámon, valamint a fenti e-mail címen.

A szervezők